Szponzorált tartalom
Kalandosan telt a múlt péntekünk, ugyanis a WC csordulásig telt meg anélkül, hogy mi ezt akartuk volna. Korábban még senkivel sem történt ilyen a famíliában, szóval nem tudtuk, hogy mi lehet a dolog mögött, csak azt tudtuk, hogy a mi eszközeinkkel nem tudjuk orvosolni a problémát, ezért mindenképpen szakemberre volt szükségünk. A vizgazfutesszerelo24.hu oldalon találtunk olyan segítséget a duguláselhárító személyében, aki nagyon rövid idő alatt vállalta, hogy házhoz jön és megnézni, hogy mi lehet a baj.
A vizgazfutesszerelo24.hu csapata pontosan arra vállalta a feladatot, hogy bármikor, amikor csak zűrbe keveredik valaki otthon a víz, gáz, vagy fűtés témakörében, akkor fel tudja keresni őket és segítséget tudjon kérni valódi szakemberektől a hét minden napján. Szerintem ez ritka kincs, bár az is igaz, hogy csak Budapesten és vonzáskörzetében tudnak gyorsan segíteni a bajbajutottatok. Na de vissza is térek a duguláselhárító történetéhez.
Megkerestek a weblapon található telefonszámon a céget és egy nagyon kedves, segítőkész kollégával tudtunk beszélni, aki felmérte a helyzet súlyosságát. Elmeséltük, hogy nem dobtunk semmi rendelleneset a WC-be és hogy mindent úgy használtunk, ahogyan bármikor máskor korábban. Ennek ellenére nem tudjuk eltüntetni belőle a vizet és egyértelmű, hogy itt nagyon is eldugult valami. Úgyhogy ezen felbuzdulva aztán már küldte is a kollégáját a szakértő, aki egy órán belül kinn volt nálunk a szükség duguláselhárító eszközökkel.
A duguláselhárító munkájához többféle eszközt is használhat, például tipikus a WC pumpa és a csőgörény is, hát nekünk egyik sem volt otthon (persze ez nem is elvárás, minden eszközt ők hoznak). De azért azzal a jó tanáccsal ellátott minket a szerelő, hogy egy WC pumpa mindig jól jön a háznál. A következő lépésünk persze, hogy az volt, hogy elmentünk a legközelebbi háztartási áruházba és bevásároltunk a hiányzó eszközből. Ez persze nem állította meg semmiben sem a szakértőt, mert mindenben pillanatok alatt tudott segíteni. A duguláselhárító műveletek annyira gyorsan végbement, hogy még olyan nagyon ki sem tudtam faggatni a szakembert, hogy pontosan még mikkel is foglalkoznak. Pedig éppen tervben van a fűtési rendszerünk korszerűsítése is és szerettem volna arról is egyeztetni, hogy az azzal kapcsolatos vizes csöves munkákat is tudják-e vállalni, de majd felkeresem őket újra külön, ha tényleg aktuálissá válik.
A szerelés és ezáltal a WC-nk, meg persze a fürdőszobánk megmentése az pillanatok alatt megtörtént és a gatyánkat sem hagytuk ott, vagyis nem vitték el, mert ugye mi voltunk otthon. Nagyon gyors volt a szakember, a kiérkezésben és a munkálatokban is egyaránt. A telefonos egyeztetésnek köszönhetően minden szükséges eszköz nála volt, ami csak szükséges lehetett a szerelési műveletben, ezért nem kellett sem az autóba, sem pedig máshová szaladgálni szerszámért. Minden kéznél volt és éppen ezért tarthatott csupán néhány pillanatig maga a duguláselhárító művelet.
A dugulást egyébként szimplán az okozta, hogy nagyon öreg a csőhálózat és vékony keresztmetszetűek a csövek, amelyekben már mindenféle lerakódás is volt a korukra való tekintettel. Így hát volt egy kis takarítani való, de a folyamat végére újra minden a helyére került és a duguláselhárító művelet sikeres volt. Nagyon köszönjük a vizgazfutesszerelo24.hu csapatának a gyors és szakszerű segítséget és akkor majd keressük őket a következő dolog ügyében is, ahogyan azt már korábban is leírtam.