Maradjunk inkább a profiknál.

Szponzorált tartalom

vízszerelő sos
vízszerelő sos

A családunkban mindenki ügyvéd vagy egyetemi tanár, így képzelhetitek, hogy ha valami elromlik a házban, akkor micsoda fejetlenség uralkodik itthon. Nem igazán vagyunk otthon abban, hogy hogyan is javítsunk meg valamit. Szerintem vannak közöttünk olyanok is, akiknek még a villanykörte becsavarása is nehezére esne.

Igen, biztosan arra gondoltok, hogy mi tipikusan elméleti emberek vagyunk, és tudjátok mit? Nem is akarok ez ellen tiltakozni, teljesen igazatok van!

Na de még is ki az, aki mindenhez ért?

Itt jönnek képbe a barátaink, akik között sok ezermester is akad. Nem arról van szó, hogy ők profik lennének, de még így teljesen más ligában mozognak, mint mi.

Ettől függetlenül van az úgy, hogy jobb, ha teljesen profikhoz fordulunk, és nem valami barát segítségét kérjük. Ezt a saját bőrünkön is megtapasztaltuk, szóval most egy igaz történet következik.

Észrevettük, hogy vizesedik a fal a nappaliban, és mivel tudtuk, hogy ebből később még komolyabb baj is lehet, így hát gyorsan felhívtuk az Andort, aki már régebben is barkácsolt nálunk, és megjavított ezt azt.

Egy nagyon kedves, és tisztességes emberről van szó, akit a család barátjának is tartunk, szóval a bizalom meg volt az irányában.

A probléma az volt, hogy kicsit túlbecsülte a saját képességeit. Biztos volt benne, hogy képes lesz a problémát tökéletesen megoldani. Én éppen a nappaliban készítettem neki egy kávét, mikor egyszer csak egy nagy káromkodást hallottam a nappaliból, ahol dolgozott. Sajnos valamit nagyon elnézett, és már sokkal nagyobb volt a problémánk, mint a vizes fal. A dolog konkrétan odáig fajult, hogy a víz elkezdett jól láthatóan szivárogni. Szegény, nagyon rosszul érezte magát, és egyre csak sajnálkozott. Régi barátról van szó, szóval nem volt nagy harag, de a sajnálat még nem segített rajtunk.

Ennek már a fele sem volt tréfa, így itt volt az ideje, hogy az igazi profikhoz forduljunk: a vizszereles.net csapatához.

Foghatjuk a fejünket, hogy nem eleve hozzájuk fordultunk, mert akkor az elmúlt napok jóval egyszerűbbek lettek volna a számunkra.

A telefonban gyorsan nyomatékosítottuk, hogy nekünk sos vízszerelőre van szükségünk, így jöjjenek ki olyan hamar, amennyire csak az lehetséges. Már a telefonban igyekeztek megnyugtatni minket, hogy ne aggódjunk, mert a helyzetre való tekintettel, olyan hamar fognak kiérkezni hozzánk amennyire csak az lehetséges.

Alig akartam elhinni, mikor nagyjából egy óra múlva már meg is jelentek a házunknál. Azért ilyen gyorsasággal és pontossággal ritkán találkozik az ember.

A kiérkező szakemberek magabiztossága és nyugalma hamar átragadt én rám is, így a kezdeti pánikot felváltozza a bizakodás, majd végül a megkönnyebbülés következett.

A szerelők villámgyorsan elhárították a problémát, amit szegény Andor okozott, így a vészhelyzet megszűnt. Persze azért ezzel a munka még nem volt kész, hiszen ezzel csak a vízszivárgást szüntették meg, azonban a teljes megoldáshoz itt több munkára is szükség volt.

Mondanom sem kell, hogy minden szükséges eszköz a rendelkezésükre állt az autójukban, így arról szó sem volt, hogy vissza kéne menniük valamiért. Volt szerencsém egy pillanatra betekintenem a kocsijuk rakterébe, és azt kell mondanom, hogy amelyik szerszám és műszer nem volt ott, az szerintem nem is létezik!

Én aztán tényleg nem értek hozzá, de még én is láttam azt, hogy itt olyan profi munka történik, ahol a legapróbb részletekre is maximálisan odafigyelnek.

Ők aztán nem ismerik a félmunka fogalmát! Ennek a vállalatnak az a hitvallása, hogy lelkiismeretesen elvégezzék a munkát, úgy, hogy a későbbiekben már ne forduljon elő semmilyen probléma. Nem véletlen, hogy garanciát is vállalnak az elvégzett munkájukra, így az ügyfeleik is teljességgel nyugodtak lehetnek.

Miután elvégezték a munkát, megkaptuk a számlát is az elvégzett munkáról, tehát minden teljesen tisztán történt. Az már csak hab a tortán, hogy az ő számláikat a biztosítók is elfogadják. Nekünk szerencsére volt biztosításunk az ilyen esetekre, szóval még a költségek szempontjából is igen jól jártunk.

Ha van tökéletes vízszerelő sos szolgáltatás, hát akkor ez az!

Na persze így utólag ezen már nem is igazán kell csodálkozni, hiszen a weboldalukon is olvastam, hogy már harminc éve töretlen sikerrel működnek ezen a piacon. Ez azért szép idő, nem? Ez csak is úgy lehetséges, ha egy cég törekedik a jó munkára, az ügyfelek elégedettségére és a folyamatos önfejlesztésre!

A kapcsolatfelvétel legegyszerűbb és legdirektebb módja az, hogy felhívjuk őket telefonon, amihez két telefonszám is a rendelkezésre áll. Ezeket a weblap felső részén láthatjuk.

Azonban arra is van mód, hogy visszahívást kérjünk tőlük. Ehhez csupán annyi a teendőnk, hogy kitöltjük az internetes felületükön található online űrlapot. Itt csak meg kell adni a nevünket, az e-mailünket és a telefonszámunkat, illetve egy rövid leírást is adhatunk itt a fennálló problémáról. Miután elküldtük nekik a kitöltött online űrlapot, rövidesen fel is fogják velünk venni a kapcsolatot, hogy átbeszéljük a további részleteket. Nem túl bonyolult, igaz?

Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen feladatokat és bízhatunk rájuk, megint csak a honlapjuk látogatását tudom nektek javasolni. A szolgáltatások számát tekintve itt aztán semmilyen panaszunk sem lehet. Van itt csatornázás, vízszerelés, duguláselhárítás, csatornakamerázás, fűtésszerelés és persze a csőtörések javítása is. Ezt a listát elnézve azért nehezen tudom elképzelni, hogy lenne olyan probléma, amire ne tudnák megtalálni a tökéletes választ.

Az elvégzett munkájukkal azóta is teljesen elégedettek lehetünk, és már nyoma sincs a régi problémának.

Most már tudjuk, hogy kikhez is szükséges majd fordulunk a jövőben, ha bármiféle vízzel kapcsolatos problémánk adódna. Az egyszer már biztos, hogy én többet másokat nem fogok hívni. Minek próbálkozni másoknál, ha a legprofibb csapatot is elérhetem, akik ráadásul akár egy óra leforgása alatt már ott tudnak lenni a helyszínen?

Szívből tanácsolom nektek, hogy jegyezzétek meg ezt az vízszerelő sos szolgáltatót, hogy ha majd egyszer szükségetek lesz egy fantasztikus szerelőbrigádra, akkor tudjátok, hogy kikhez érdemes fordulni. Én biztosan így fogok tenni.