Székhelyszolgáltatás és mellé mindig egy kis plusz, ami jól jöhet

Szponzorált tartalom

székhelyszolgáltatás
székhelyszolgáltatás

Ha az ember megrendel egy szolgáltatást, általában jól esik, ha mellé ajándékba kap valamit még a választottakon kívül. Nem kell nagy dolog, meg hát aki egy kicsit is gondolkozik, annak leesik a tantusz, hogy az ajándék valószínűleg bele van építve az árba. De valahogy pszichésen mégis sokkal jobban esik azt hallani, hogy ez ajándék, ingyen adjuk önzetlenül és ebbe jó érzés belegondolni és hinni is benne, még ha tudja is azt a vásárló, hogy ez azért nem ennyire szép. Mégis jól esik a boltban a nagy kiszerelés mellé egy kicsit kapni ajándékba, a drága parfüm mellé tesztereket is kapni az ajándék szatyorba, vagy mondjuk a székhelyszolgáltatás mellé olyan extra szolgáltatásokat is kapni, amik egyébként egyáltalán nem volnának maguktól értetődők.

Éppen költözőben vagyunk a férjemmel. Az előző otthonunkon már túladtunk, mert olyan piaci lehetőséggel lehetett belőle kiszállni, amit nem tudtunk visszautasítani. A következő fészket viszont még nem sikerült ennyi idő alatt megtalálni, így aztán az a helyzet állt elő, hogy most újra a szüleink otthonában vendégeskedünk, hol itt, hol ott. Szerencsére mindenhol szeretettel fogadnak bennünket és mindenhol jól érezzük magunkat, de azért van 1-2 dolog, ami ezzel jár még. Például az, hogy az eddigi székhelyét a cégnek fel kellett mondanunk, hiszen eladtuk azt a lakást. A szüleinkhez nem szerettük volna egyik vállalkozásunkat se bejelenteni, mondván hogy ne őket terhelje ez a tény bármilyen fronton is, úgyhogy más megoldás után kellett néznünk. Szerencsére ez sem okozott nagy fejtörést, mert már korábban, a cégalapítás során szembe jött velünk a székhelyszolgáltatás, mint opció, csak akkor még nem voltunk abban a helyzetben, hogy ezt igénybe kellett volna vennünk. Most viszont, hogy azért várható még változás a mi székhelyünk tekintetében, egyszerűbbnek és persze olcsóbbnak is láttuk igénybe venni a székhelyszolgáltatást, minthogy kéthavonta átírassuk a céget jelentős összegekért egyik címről a másikra.

Szóval így lettünk mi is a székhelyszolgáltatást megrendelők között. A mi szolgáltatónk a szekhelycentrum.hu csapata, ami mögött a Gross Cégcsoport áll. Ez egy megbízható, hosszú múltra visszatekintő vállalkozás csoport. A személyes meggyőződésem, hogy ennél egyszerűbb és gördülékenyebb ügyintézést én még nem láttam. Az egész szolgáltatás elindításához igazából ki kellett tölteni néhány teljesen egyértelmű nyomtatványt, majd azt egy személyes találkozó keretében ellenjegyezték nekünk. Beadták a hivatalos cégmódosítást a cégbíróság felé, amiről aztán e-mailben megkaptuk az értesítést és ennyi volt, onnantól kezdve az általuk szolgáltatott egyik budapesti címen van bejegyezve a vállalkozásunk. Szóval ennyi, ennél egyszerűbbet én még nem igazán éltem, ez eléggé szimpatikussá tette ezt a szolgáltató céget. Ráadásul a díjazás sem olyan, amit aztán ne lehetne kifizetni egy vállalkozás életében. Ha már kétszer módosítottam volna a székhelyemet a cégbíróság felé, már többet fizetnék, mint most így egy félévre a székhelyszolgáltatónak. Na, akkor melyik is éri meg jobban?!

A szekhelycentrum.hu amellett, hogy a székhelyszolgáltatásban ász, természetesen minden más kapcsolódó területen is tud segítséget nyújtani. A kft alapítás, vagy pusztán a cégmódosítás is viszonylag könnyen megy náluk, hasonlóan gyors és gördülékeny ügymenetben, mint ez a székhelyszolgáltatás elindítása volt nekünk.

Azt mondtam, hogy nekünk az egyik budapesti címen sikerült székhelyet kapnunk. Azért kellett így fogalmaznom, mert a Gross Cégcsoportnak több irodája is van a fővárosban, sőt, a fővároson kívül is van, ezért még döntési lehetősége is van a megrendelőnek azzal kapcsolatban, hogy merre szeretné ezt a szolgáltatást megrendelni.

A fővárosban az egyik helyszín a Duna partján található, egészen illusztris iroda gyönyörű kilátással a pesti oldal épületeire és persze a vízre, meg a Margit-szigetre. Innen talán már nem is olyan nehéz kitalálni, hogy ez a II. kerületben található. A másik opció, ami a fővárosban van pedig a VI. kerületben van, hasonlóan elit környéken, a Kodály köröndtől csak néhány háznyira. De ugye azt mondtam, hogy nem csak budapesti lehetőségek közül lehet választani és ez így igaz. A fővároson kívül sem kell túl messzire menni, elég csak Pest megyében maradni és máris eljutunk Újlengyelbe. Ez a település, ami Budapesttől alig egy órányira attól olyan különleges, hogy itt nem kell iparűzési adót fizetni. Ez sokaknak megcsillanthatja a szemét, akinek ez fontos szempont lehet. Persze ezért itt némileg drágább is a székhelyszolgáltatás ára, de közel sem annyival, mint amennyit mondjuk egy nagyobb vállalkozás meg tud fogni azon, hogy nem fizeti be az IPA-t.

Ami mindezeken túl egyébként nagyon szimpatikus a szekhelycentrum.hu-ban az az ügyfélközpontúság. Ez egy nagyon fellengzős kifejezés, de az ő esetükben valóban van is mögöttes tartalom. Előfordulhat ugyanis, hogy egy vállalkozás a székhely szempontjából kissé meg van szorulva az időt illetően és azonnal megoldásra van szüksége. Ekkor jön képbe a szekhelycentrum.hu, ami abban is tud segíteni a vállalkozóknak, hogyha kell, akkor a székhelyről mindenféle előzetes fizetés nélkül tudnak egy befogadó nyilatkozatot küldeni. Sőt, igazából amíg a szerződés meg nem köttetik, addig azt sem kell igazából eldönteni, hogy melyik csomagot szeretné valaki igénybe venni a szolgáltatások közül, ezt elég majd a szerződéskor megmondani és ott helyben akár kártyával ki is lehet fizetni. Továbbá az is igaz, hogy amíg a cégbírósági bejegyzés meg nem történik, ami egyébként simán lehet egy több hetes folyamat, addig a szekhelycentrum.hu nem kér pénzt a szolgáltatásért. Ez is roppantmód szimpatikus húzás nekem. Szerintem ez mind-mind az ügyfélközpontú magatartást jelenti.

Egy másik ilyen megerősítés a szolgáltatás meghosszabbításával kapcsolatos. Törvényileg szabályozott az a tény, hogy ilyen jellegű székhelyszolgáltatást csak határozatlan időre lehet kötni. Ezért van az a rendszer a szekhelycentrum.hu-nál, hogy félévente lejár a szolgáltatás és újra kell kötni, ha tovább is szeretnénk kérni a helyet. Ha valamiért akkor épp nem vagyunk válaszadó helyzetben, a legtöbb székhelyszolgáltató azt mondja, hogy oké, akkor lejárt a szerződés, nincs miről beszélni, kirak a székhelyéről. A szekhelycentrum.hu viszont 3 hónap türelmi időt ad, ami rengeteg. Ennyi idő alatt minden bizonnyal kiderül, hogy szükség lesz-e a továbbiakban a szolgáltatásra, vagy sem.

Az már csak grátisz, hogy a székhelyszolgáltatás mellé ajándék hónap is jár némelyik esetben. Ha félévre rendeljük meg a szolgáltatást, vagy egy teljes évre, akkor mindenképp, ha viszont a kétéves megrendelést választjuk, nem jár ajándék hónap – cserébe mondjuk olcsóbb a 2 éves csomag, mint az egy, amennyiben a budapesti székhelyekről van szó. Az IPA mentes újlengyeli cím kicsit más tészta, de ott is nagyon kedvező feltételek mellett lehet szerződni. Így, ha bárkinek felmerül a székhelyszolgáltatás, mint igény, akkor én mindig bátran a szekhelycentrum.hu-hoz irányítom az illetőt, mert nekünk már bejött a szolgáltatásuk.