Tehertaxi szolgáltatások Budapesten.

Szponzorált tartalom

atehertaxi
atehertaxi

Ahogy közeledik a karácsony, úgy indulnak be a különféle akciók is az áruházakban, boltokban. Ebben az időszakban sokkal jobban felpörög az értékesítés, ami egyben azt is jelenti, hogy a neten megrendelt termék kiszállítása kicsit megcsúszhat időben. Mivel tavaly majdnem emiatt késtünk el a nagyszülőknek szánt ajándékkal, úgy döntöttem idén nem bízom a véletlenre a dolgokat!

Tavaly karácsonykor vettünk új hűtőt a szüleinknek, ami nagyon jó vétel volt, hiszen minden szempontból megfelel az igényeiknek, jól ki tudják használni, kellőképp nagy a fagyasztója és még jégkockát is készít. De nem volt ám olyan egyszerű menet a szállítás, pont azért, mert ünnepek alatt rendeltük. Ekkor találtunk rá Atehertaxi nyújtotta lehetőségekre, amit azóta is előszeretettel ismertetek mindenkivel, használják csak ki ők is ezt a remek lehetőséget!

Tehát éppen javában zajlott a karácsonyi ajándék dömping, ami miatt hiába volt készleten a termék, azt mondták, hogy minimum 14 nap lesz a kiszállítási idő. Való igaz, mi is kicsit későn határoztuk el magunkat a vásárlásra, de ez máskor nem lett volna gond, általában pár nap alatt megérkezik minden. Ők telítve voltak áruházi megrendelésekkel, nekünk szorított a határidő, hogy “a fa alá tudjuk tenni”, úgyhogy valamit ki kellett találni. Atehertaxi mentette meg a karácsonyt!

A neten keresgélve a tehertaxi azonnal szóra bukkantam rá a kis tehertaxi Budapest szolgáltatásra, aminek köszönhetően a termék megvásárlását követően 3 napra rá, már a mamáék házánál várhattuk a szállítót a megadott időpontban. Karácsony előtt néhány nappal és ugyan nem a fa alatt, de a meglepetés nem maradt el, a konyhájukba kerülhetett a szuper hűtőszekrény!

Idén biztosan nem hagyom az utolsó pillanatra a nagyobb ajándékokat, de azt is tudom, hogy mindenképp Atehertaxi szolgálatait veszem igénybe! Érdekes, de sok esetben olcsóbb és nem utolsó sorban kiszámíthatóbb a kiszállítás, amit közösen egyeztetve, mindenkinek megfelelő időpontban és nem x napos idősávban vehetünk át!